Ezzel a szlogennel indítottam útjára az Emlékek Íze kétnyelvű blogot 2016-ban, amely egy tágas, beszélgetésre, főzésre és eszegetésre hívogató virtuális konyha lett, ahol időről-időre összetalálkozhattunk a blog olvasóival a világ minden tájáról.
Neubauer Judit vagyok, világjáró, javíthatatlan élet- és ételimádó, a szakácsművészet, az ételfotózás és az írás szerelmese. Közgazdászként végeztem, de csak ideig-óráig tudott elbűvölni a marketingkommunikáció világa. A nappalaim az irodaasztal mellett zajlottak, de este és éjjel a főzésről álmodoztam.
Aztán egy provence-i nyaralás, egy váratlan találkozás, majd egy életreszóló barátság mindent megváltoztatott. Vendéglátónk, Christine Chapot varázslatos egyéniségével, a főzés iránti szeretetével, megingathatatlan hitével abban, hogy bármi sikerülhet elindított bennem valamit. Provence után látszólag folytattam a megszokott életemet, de belül valami gyökeresen megváltozott bennem és már nem volt visszaút. Bár a napjaim még mindig a stresszről, folyamatos telefoncsörgésről és a postafiókomba áradó e-mailekről szóltak, éjjel főzésről, receptekről, konyhakertről és egy csendesebb életről álmodtam. Bárhova mentem, egyfajta talizmánként mindig a táskámba raktam egy szakácskönyvet, ami emlékeztetett arra, hogy van ezen a világon valami, ami igazán örömmel tölt el.
A valós és vágyott életem között egyre nagyobb lett a szakadék, végül úgy döntöttem, hogy követem az álmaimat, bárhová is vezessenek.
Visszaültem az iskolapadba, elvégeztem a szakácsképzést, aztán a Lenôtre Akadémia kihelyezett oktatásán szereztem diplomát. A new yorki French Culinary Institute-nál a kézműves kenyerek témájába merültem el nyakig és sokáig hezitáltam, hogy esetleg mégis a pék szakmát válasszam. 2010-ben három hónapig gyakornokként dolgoztam a Les 5 Sens avignoni étteremben, majd 2011- ben megnyitottam a saját bisztrómat, a Bistro 181-et Pest szívében, ahol a világ találkozott össze minden egyes nap, hogy aztán barátokként váljunk el, miközben levendulaillat lengett körül minket.
A bisztró számomra is meglepő módon nagyon gyorsan a budapesti legjobbak közé emelkedett. Hetekig vezette a Tripadvisor budapesti listáját, belekerült a Lonely Planet útikönyvébe, írt róla számos magazin, mondhatnám, megvalósult egy álom. Rengeteg szeretetet, elismerést, bíztatást kaptam, de két év után úgy éreztem, muszáj még a világból többet látnom, ízeket, illatokat, élményeket gyűjtenem. Így fájó, de kalandvággyal teli szívvel bezártam a bisztrót és Spanyolországba költöztem, ahol újabb otthonra leltem Andalúziában, Málagában. Elvarázsoltak a spanyol ízek, a narancsfák, a piacok, és a tenger, Maria és Borja kézműves pékségének forrósága, ahol cukrászként és péksegédként dolgoztam. 2,5 év, rengeteg csodálatos ember, számos íz, emlék, élettörténet és felismerés, egy hely, amit örökre a szívembe zártam.
Itthon viszont várt rám valami már évek óta, türelmesen, talán tudva azt, hogy mindennek eljön a maga ideje. Egy vidéki ház egy kis bakonyi faluban, 1500 négyzetméternyi gyümölcsös, ugyanennyi szántó és a közel százéves gyümölcsfák, akik ha hírből ismerték is a permetezést, mára már elfelejtették. A telek végében a patak, a szemben levő domboldalon szabadon kószáló lovak. Egy hely, ahol van idő az élet apró örömeire, ahol ezer csillag látszik az égen és ahol még szokás idegeneknek egymás közt köszönni.
Így aztán 2015-ben egy furgonba pakoltuk minden konyhaeszközömet és a fél életemet, és Áronnal- aki ma már a férjem- és a kutyánkkal, Beeperrel keresztülszeltük Európát, hogy megérkezzünk Bándra, ebbe a kis 670 lelket számláló sváb faluba, ahol a nagymamám született és felnőtt.
Régi receptek után kezdtem kutatni, miközben új életet leheltünk a régi házba és lépésről-lépésre tanuljuk a mai napig, hogy mit jelent a földdel, a természettel összhangban élni, főzni és természetesen enni.
Az Emlékek Íze blog erről az életről szól. Vidékről, elfeledett és újra felfedezett hagyományokról, ételekről, ízekről, amelyek emlékeket idéznek fel és teremtenek meg újra.
Az ízeknek mágikus ereje van. Felidézhetnek rég elfeledett emlékeket, hangokat, illatokat, összekötnek családokat, vidékeket, országokat, de akár ismeretleneket is. Sokunknak van abban a szerencsében része, hogy őrizhetjük édesanyáink, nagymamáink megsárgult, foltos, kézzel írott receptkönyvét. A recepteknek általában van egy közös jellemzőjük: a leírások rövidek, az alapanyagok mennyisége hiányos, mert csupán emlékeztetőül szolgáltak ahhoz, hogy a receptet a megszokott módon el tudják készíteni. Mindenki tudta, hogyan kell a rétest nyújtani, a vajas tésztát hajtogatni, így nem volt szükség arra, hogy ezeket a fogásokat leírják. Nagyanyáink, anyáink érzésre főztek, de a főztükben benne volt minden, amit ma is keresünk.
A blog elindításakor az eredeti célom a saját családom receptjeinek megőrzése volt, azonban időközben a projekt nagyobbra nőtt, mint egy egyszerű családi receptgyűjtemény. A családi receptek szép lassan kibővültek mások családi kedvenceivel, ajándékba kapott kézírással írt füzetekből, és százéves könyvekben talált, adaptált, pontosított, a mai kor követelményeinek megfeleltetett receptekkel. Az elmúlt három év alatt, amióta rendszeresen osztok meg új tartalmat, több, mint 120 recept és elbeszélés gyűlt össze, és hamar nyilvánvaló vált, hogy az Emlékek Íze olyan értékeket közvetít, amelyek aktuálisabbak, mint valaha. Hiába gyorsult fel a világ, vágyunk az otthon melegére, a békére, a konyhát megtöltő illatokra, a természet ritmusával összehangolt életre. Az Emlékek Íze ebbe a világba kalauzolja el az olvasót. Olyan, mint egy összekötő kapocs a múlt és a jelen között egy olyan nyelvezet által, ami mindannyiunkhoz közel áll és bárki számára könnyen értelmezhető: az ízek, illatok és érzelmeket kiváltó vizuális benyomások által.
2022-ben a blog alapján könyv is született Taste of Memories címmel, ami Németországban jelent meg a Hölker Verlag gondozásában.
Az Emlékek Íze Vendégház ötlete azon a bizonyos provence-i nyaraláson fogalmazódott meg bennem. Azóta közel 20 év telt el, de nem adtam fel, hogy egyszer valóban megvalósulhat a hely, ahol majd vendégül láthatok ismerősöket és ismeretetleneket, ahol olyan szeretettel és gondoskodással vehetek körbe minden hozzánk érkezőt, mint ahogy a nagymamáink tették volna.
Az Emlékek Íze végre kilép az internet világából, már nem csak egy virtuális ebédlőasztal lesz, hanem egy valódi hely, ahol találkozhatunk, ahol emlékek teremtődnek ízekkel és illatokkal és ahol reményeim szerint Ti is azt fogjátok érezni, mint amit mi: mintha hazaérkeztetek volna.
Várlak benneteket szeretettel!
Neubauer Judit és családja
